Fecske Csaba meséi és „a bontakozó gyermeki lélek”

Amikor megkérdeztem Fecske Csabától, hogy meséit felnőtteknek vagy gyermekeknek szánja-e, a válasza egyértelmű volt: „Amikor én mesét írok, még nem tudom, ki fogja majd olvasni, gyermek-e vagy felnőtt, ezért aztán a választ sem tudom, mi a különbség a gyermekeknek és a felnőtteknek írott mesék között. A mesék megszületnek, aztán lesz ilyen vagy olyan olvasójuk. Vagy nem lesz.”
Átlapozva a szerző mesekönyveit állítását alátámasztva láthatjuk, sőt még egyes meséin belül is megkülönböztethetünk gyermekeknek és felnőtteknek szóló részeket. Fecske Csaba a mesét felolvasó szülő szórakoztatására is gondolt, amikor „kikacsint” a felnőttre egy-egy rövid megjegyzésével, ami felett a gyermeki hallgató figyelme átsiklik. „Én kaptam egy üveg sört is, ettől a rigó olyan vidám dalba fogott, hogy ámultában még a Szinva is majdnem megállt.” — olvashatjuk A nagy nap című meséjének utolsó soraiban.[1]
A mesék között vannak természetesen olyanok is, amelyek leginkább felnőtt olvasók tetszésére számíthatnak. Ilyen többek között a Ketten hazafelé című, amelynek itt a végét idézem:
„A buszmegállóban, ahol leszálltunk, elromlott a digitális kijelzésű óra, eltűntek a számok.
— Papa nézd, ellopták az időt! — kiált föl meglepetten Ákos.
— Nyugodj meg, egy kis idő azért maradt nekünk a karórámban. Ez elegendő, hogy boldogan éljünk, míg meg nem halunk.
— Én nem akarok meghalni! — mondja indulatosan.
— Én sem — dünnyögöm az orrom alatt.
— De te már öreg vagy — mondja. — Ugye csak az öregek halnak meg?
— Igen.
— Akkor jó, mert én sose leszek öreg.
— Persze, hogy nem.
Kip-kop, kipi-kopi, lépkedünk. Megyünk hazafelé. Egy kicsi meg egy nagy. Egy halhatatlan meg egy halandó.”[2]
A kifejezetten gyermekeknek szóló Fecske-mesék közül itt azokkal foglalkozom, amelyek mélyebb jelentést és információt hordozva átsegíthetik a gyermeket a felnőtté válás rögös útján.
A hagyományos hindu orvoslásban a lelki zavarokat mesékkel gyógyítják. Egy olyan mesét adnak a betegnek meditáció céljára, amelyben az ő problémái fogalmazódnak meg, így megláthatja a szenvedése okát, és azt, hogy milyen megoldási lehetőség kínálkozik a számára. A mese tartalmának ugyan semmi köze sincs a beteg hétköznapjaihoz, viszont az övéhez hasonló belső folyamatokról szól.[3]
Nem kell azonban ilyen messzire mennünk, hogy meggyőződjünk a mesék pozitív hatásáról. Boldizsár Ildikó is gyógyított mesével, erről tanúskodik A mese mint gyógyító erő című cikke, amiben így ír: „Amikor először léptem a gyerekkórház kórtermébe azzal a szándékkal, hogy mesélni fogok az ott lévő beteg gyerekeknek, még nem tudtam: minden beteg gyereknek ’megvan’ a saját meséje, s ha a gyereket és a mesét sikerül egymásra ismertetnem, megkönnyítem a gyógyulás folyamatát.”[4] Minden gyermeknek megvan a maga meséje. Azt a mesét hallgatja szívesen, amiben megtalálja az éppen aktuális problémájára a gyógyírt.
„Természetesen a mesék nem csupán a beteg vagy a lelkileg megzavart emberek számára szolgálhatnak kapaszkodóként vagy segítő erőként; mindannyian találhatunk bennük olyan életvezetési tanácsokat, intelmeket és felszólításokat, amelyek ’gyógyírként’ hatnak az életünkben előforduló problémákra vagy átmeneti, netán tartósnak ígérkező kibillentségekre.”[5]
Az egészséges gyermekeknek is vannak problémáik. Egy kisgyermek belső világa teljesen kaotikus; ellentétes indulatai szinte szétfeszítik, nehezen tud megbirkózni velük, és ez szorongást kelt benne. Egy gyermek egyik pillanatról a másikra képes a legnagyobb boldogságból a legnagyobb kétségbeesésbe zuhanni. Nincs elég tapasztalata ahhoz, hogy érzelmein uralkodni tudjon.[6]
A kisgyermek számára minden fekete vagy fehér, gonosz vagy jóságos, rút vagy gyönyörű; ugyanúgy, mint a mesében. A gyermek nem képes megbirkózni azzal a gondolattal, hogy ugyanaz a személy egyszer kedves, máskor pedig gonoszan viselkedik. Bruno Bettelheim A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek című könyvében egy ötéves kislány példáját említi, aki már felnőtt egyetemistaként mesélte el a történetet. Egy áruházban a kislányt nagyon megszidta az édesanyja, és a szidást hazafelé is tovább folytatta, rossz gyermeknek nevezte stb. A kislányban kialakult az a meggyőződés, hogy aki ilyen csúnyán bánik vele, az nem lehet az édesanyja, csak külsőleg hasonlít rá, igazából egy gonosz marslakó, aki átvette az anyja helyét. Hétéves korában, amikor úgy vélte, megint csak a marslakó van jelen, megpróbálta kérdésekkel sarokba szorítani. Arra gondolt, hogy a marslakó biztosan nem fog tudni válaszolni olyan kérdésekre, amiket csak az édesanyja tudhat. A marslakó persze mindenre tudta a választ, és néhány próbálkozás után a kislány fantáziaképe összeomlott.[7]
Ezért van az, hogy a mesék is megpróbálják hasonlóan ábrázolni a szülőket. A Hófehérkében például a jó érzések a már halott édesanya alakjában, a rosszak a gonosz mostoháéban jelennek meg.
Ahogy a mese világa, úgy a kisgyermeké is irracionális. „A gyermekben a megértés helyét még a cselekvés foglalja el, és ez annál inkább így van, minél erősebbek az érzései.” — írja Bettelheim, majd ugyanott: „A tudattalan folyamatokat a gyermek számára csak olyan képek tehetik érthetővé, melyek közvetlenül a tudattalanjához szólnak. Ilyen képeket hívnak elő a mesék.”[8]
Amikor Bettelheim meséről beszél, akkor népmesékre, azok közül is a tündérmesékre gondol. A népmesék kitüntetett szerepe annak köszönhető, hogy a hosszú idők során a népmesékről lekopott minden, ami érdektelen. Ami megmaradt, az az általános, a mindenki számára tanulságos, az örök érvényű. A meseírók azonban gyakran élnek népmesei motívumokkal, akaratlanul is beolvasztják erejüket. Saját történeteik megszületnek, és azok némelyikéhez egy-egy kisgyerek valamiért nagyon fog ragaszkodni.
Biztosan sok gyermeknek tetszett Fecske Csaba A margaréta című meséje is. A Borz kölcsönkérte a Tücsök hegedűjét, hogy a margarétának hegedülhessen, de az ő kezében nem szólt olyan szépen a hegedű, mint a Tücsöknél, sőt, el is pattant egy húrja. A pityergő Borz segítségére sietett azonban egy csillag, aki aranyhajszálát fűzte a húr helyébe, megoldva ezzel a problémát. A mese boldog véget ért, ha meg is érkezett az ősz.[9]
A gyerekek gyakran érzik úgy, hogy sokkal ügyetlenebbek, mint a szüleik, az idősebb testvéreik vagy egyáltalán a felnőttek. Ha a Borz jellemében nem is érzékelhetünk fejlődést, nem tanul meg hegedülni sem, az, hogy külső segítségre mindig számíthat — legyen az egy csillagocska vagy a szülő segítsége — megnyugtatja a mesehallgatót. Annak a gyermeknek, aki estéről estére ezt a mesét szeretné hallani, valószínűleg éppen erre a megnyugtatásra van szüksége.
A Születésnap című mesében egyik állatnak sem sikerül sértetlenül eljuttatnia az ajándékát Hörcsögnek, a mese mégis jól végződik. A mese tanulsága az, hogy nem az anyagi javak a fontosak az életben, hanem a barátok és a vidámság. Ez a mese a gyermekek tudattalanjához azonban az előzőhöz hasonló üzenetet is közvetít: nem kell aggódni, ha nem sikerül valamit véghezvinni, ez másokkal is előfordul.[10]
A Megkésett köszöntés főhőse, Csiga is születésnapi köszöntésre készül, a kis Tücsökhöz igyekszik. A Csiga számára hosszú út során az ajándékba szánt harangvirág elszárad, de egy margarétát mégis sikerül elvinnie a Tücsöknek, amit kedves segítője, Egérke talált egy vakondtúrás mellett. A Csiga lekési a kis Tücsök születésnapját majdnem egy egész évvel. A mese végén azonban mindketten jót nevetnek a dolgon. Így a Megkésett köszöntés — A margaréta és a Születésnap című mesékhez hasonlóan — megnyugtató, bátorító hatással lehet a mesehallgató vagy -olvasó gyerekekre.
A problémákat minden mese máshogy dolgozza fel. „A problémafeldolgozás során azonban egyvalamit nem lehet szem elől téveszteni. Azt, hogy a történet elején megbomló egyensúlyt (pl. valaki meghal vagy elrabolják; valamit ellopnak; a hősben ellenállhatatlan vágy ébred valami vagy valaki iránt) helyre kell állítani.”[11] A mese gyógyító ereje abban rejlik, hogy az egyensúlyhoz, az egészséghez vezető utat mutatja meg. Ha valamit elloptak, meg kell találni. Nem elég azonban megtalálni, meg kell bűnhődnie a tettesnek is. A gyermek akkor érzi magát biztonságban, ha a mese végén a gonosz elnyeri méltó — vagy még annál is szigorúbb — büntetését. Bettelheim egy hétéves gyermek példájával illusztrálta a büntetés fontosságát. A felnőtt a drasztikus befejezést elhagyva — a mesét az esküvőnél befejezve — mondta el a Hófehérkét. A gyerek már ismerte a történetet, a mese végén az izzó vascipőt követelte, ami megölte a gonosz királynőt.[12]
Ha nem is izzó vascipő által, de megbűnhődtek a gonosz békák — Kutykuruttyki és Brekeki — is Az elveszett hegedű című Fecske-mesében. A büntetésük az, hogy a gonosztett elkövetésével egymást vádolva egymásnak esnek. Egy népmesében a büntetés biztosan szigorúbb lett volna; nem is biztos, hogy a gyerek megelégszik ennyivel. A történet röviden a következőképpen foglalható össze: A kis Tücsök rémálmából ébredve észreveszi, hogy ellopták a hegedűjét. Egy lepke és a Gyíkocska segítségével kideríti, hogy hová lett a hegedű: A békák a patakba dobták, ott lenyelte egy kis hal, a kis halat pedig egy nagy. Végül a vízipók és a rák segítségével visszakapja a kis Tücsök a hegedűjét.[13] Az elveszett — ellopott — hegedű végül megkerült, a békák is elnyerték a maguk büntetését, tehát a mese elérte célját. A hegedűt nagyon mélyről kellett a felszínre hozni: nagy hal, kis hal, a patak mélye; a többi állat segítségével azonban még ez sem lehetetlen. Az elveszett pötty viszont Az elveszett hegedűnél is szerencsésebb abból a szempontból, hogy a hegedű csak egy tárgy, a pötty pedig a katicabogár testének a része. A beteg gyermek jogosan érzi úgy, hogy a testéből veszett el valami — az egészség —, amit meg kell találnia. Nos, Buba, a kis katicabogár kis segítőtársainak köszönhetően visszakapta elveszett pöttyét. Sünike is nagyon örült, hogy megszabadult a számára felesleges pöttytől. Visszaállt az egyensúly.[14]
A Felhőcske és a többiek Fecske Csaba leghosszabb meséje. A mese tíz összefüggő történet füzére. Hősei háziállatok, akik félve említik csak a vadállat, a vérengző menyét, Drakula nevét.
A cselekmény több szálon fut. Az egyensúly — amelyet Boldizsár Ildikó említ[15] — háromszor bomlik meg, de a mese végére mindegyik tekintetben helyreáll. Elveszett Árpi, az obsitos tüzér őrmester szamár legszebb kitüntetése, de Felhőcske visszaszerezte a tolvajtól, Ignáctól, a büntetlen előéletű kakastól. Elveszett Giduska is, azaz mégsem, Giduska nem is veszett el, el sem tévedt, a farkas sem falta fel, a többiek azonban — a biztonság kedvéért — megtalálták. Nehezebb feladat volt a harmadik probléma megoldása. A gazda ugyanis eladni készült Terka nénit, Borika boci anyukáját. Az egyensúly visszaállítása az utolsó fejezetre maradt. Az állatok összefogva elűzték a tehénre pályázó idegent.
Ha a főhős és a segítői is állatok, a gyermek ugyanúgy bele tudja élni magát a történetbe, mintha emberek lennének a szereplők. A gyermekek gondolkodása ugyanis egészen a pubertáskorig animisztikus. „A gyermek számára tárgyak és élőlények között nincs éles választóvonal; és ami él, az nagyjából úgy él, mint mi. Ha nem értjük a sziklák, a fák, az állatok beszédét, ez azt mutatja, hogy nem vagyunk eléggé fogékonyak. A gyermek, miközben megpróbálja megérteni a világot, ésszerűnek tartja, hogy azok a tárgyak, melyek felkeltik a kíváncsiságát, válaszoljanak is a kérdéseire. És mivel a gyermek énközpontú, elvárja, hogy az állatok a számára fontos dolgokról beszéljenek, mint a mesében is, és mint ahogy ő maga beszél a saját valódi vagy játék állataihoz. A gyermek szentül hiszi, hogy az állat megérti őt, és vele érez, még ha nem mutatja is ki.”[16] Ez az oka annak, hogy a mesékben igen gyakoriak a varázserejű tárgyak és a beszélő állatok.
Egyes kisgyermekeknek szóló mesék olyan szimbolikus tartalmat hordoznak, amely a gyermekeknek évekkel később lesz segítségére. A szülőtől való elválásról, párválasztásról szóló mesék nagy része ilyen. Az Egérke a vonaton című mesében Egérke útnak indul, hogy meglátogassa egy városi barátját. Az út során mindenféle veszélyekbe keveredik, de végül sikeresen megússza az utazást. Bár hazatérése után úgy dönt, nem utazik többet vonaton, mégis úgy érezzük, hogy sok tapasztalatot szerzett, ami a későbbiek során hasznára válhat, ha újra kimerészkedik a nagyvilágba. A történet a szülőtől való elszakadás, az önállósodás kérdését járja körül. Egérke ingadozik: kíváncsi a külvilágra, de folyamatosan visszavágyik a meleg és biztonságos környezetébe: a vonaton egy jó puha bunda zsebébe bújik, de néha-néha kikémlel.[17]
A Tücsökmesék című kötet két utolsó meséjét viszont nem ajánlom kisgyermekeknek, csak felnőtteknek. Az első tavaszi nap az elmúlásról szól. Hörcsög nem tudja megnyugtatni Egérkét, hogy minden változatlan marad. Talán felesleges is jelezni: a gyermek „olvasatában” a Hörcsög a szülő, az Egérke a gyermek szimbóluma. Az Egérke biztonságot vár a szülőtől, egyenesen a kétségbeesésbe kergetheti, ha nem kap egyértelmű és biztos ígéretet arra, hogy sosem hagyja el. „Egérke nagyon szomorú lett, hogy az életben minden előfordulhat, hogy a legjobb barátok is elszakadhatnak egymástól.”[18]
Az orvosság című mesében az Egérke felgyógyul, de a Hörcsög nem éli túl azt, hogy segíteni akart az Egérkén. A gyermekre megnyugtatólag hathat az Egérke gyógyulása, de kegyetlennek és jogtalannak érezheti a Hörcsög halálát még akkor is, ha Fecske Csaba itt a halált nem valami kegyetlen dologként, inkább kellemes álomba merülésként ábrázolja. „A Hörcsögöt ekkor már seregnyi kígyó vette körül. Hiába, mert az üvegcsét már nem vehették el tőle. A Hörcsög megnyugodva látta apró ponttá zsugorodni feje fölött a pacsirtát és tudta, érezte, hogy vele már történhet bármi ezen a világon, Egérke meggyógyul, meg kell gyógyulnia. Egy üres kis üvegcse fogja őt emlékeztetni rá. Ezért amikor a kígyók elől futásnak eredt, már nem volt benne semmi félelem, s amikor hosszú idő után ereje elhagyta, s a földre rogyott és lecsukódó szemhéja mögött eltűnt az ég meg a mező, nem szomorú volt, inkább boldognak érezte magát, mint nyári estéken, ha aludni tért és biztos volt benne, hogy nemsokára szépet álmodik…”[19] Bettelheim szerint a gyermekeknek szóló mesék elengedhetetlen összetevői a fantázia, a felgyógyulás, a menekülés és a vigasztalódás. Ezek közül itt éppen az utóbbi kettő hiányzik.[20]
A Hörcsögénél kegyetlenebb halállal végződik A szerelmes halacska, A tapolcai szomorúfűzfák és a Szerelmesek kútja is. Pisztán, a szitakötőbe szerelmes pisztráng a partra vetette magát. „Ezüstpikkelyei megvakultak, halszag szállt a füvek fölé, ahol lepkék és szitakötők röpködtek vidáman a nyári napsütésben.” A sellőbe beleszerető ikertestvérek meséje is szomorú véget ért: „Jani vízbe fulladt, jóllehet kitűnő úszó volt. Hínár tekeredett a lábára. Hamarosan követte őt a halálba Dani: szakadékba zuhant.” A Szerelmesek kútja című mesében a párjától elválasztott lányt, Etelkát a bánat emésztette el.
Ezek is olyan mesék, amelyek szépségét csak felnőtt olvasók értékelhetik igazán. A gyermek elviselhetetlennek érezheti az ártatlan szereplők halálát. A gyermekeknek szóló mesékben mindazonáltal nem káros, ha megjelenik a halál, hanem — mint korábban említettem — kifejezetten helyénvaló, ha a gonosz megbüntetéséről van szó. Fischer Eszter a következőket írja A népmese és a gyermeki tudattalan című cikkében: „A halált, az élet végességét a népmesék sem tagadják. De szokásos zárómondatuk — ’boldogan éltek, amíg meg nem haltak’ — mégis azt sugallja a gyereknek, hogy a felnövés nehéz munkája után elérhet egy csúcspontra, ahol életét megérdemelten élvezheti.”[21]
Az ödipális féltékenység korszakában a gyermek a vele azonos nemű szülő helyére vágyik. Szeretné, ha nem kellene mással osztoznia az ellenkező nemű szülő szeretetében. Emiatt a gyermek lelkifurdalást érez, és gyakran kivetíti saját érzéseit a szülőre. A szülő — legyen itt apa — a mesében ilyenkor a leányát túlságosan is féltő apaként jelenik meg, aki nem akarja a kérőnek adni lánya kezét. A történet végére a szereplők fejlődésen mennek keresztül, a lány felnő, és megtanulja apja iránti érzelmeit — immár más formában — átvinni egy vele nagyjából egykorú férfira.
A Sára gyűrűje című mesében a bíró szolgálója, Jancsi szeretné megkérni a bíró lányának, Sárának a kezét, de nem meri. Sára elveszett gyűrűjének visszaszerzése során Jancsinak próbákat kell kiállnia, végül még jutalmat is kap, mely láttán a bíró is megenyhül irányában. A kalandok sora és a világ végére való gyaloglás jelzi, hogy nem lehet az egyik napról a másikra felnőni. A mesében egy kígyó — ami fallikus szimbólumnak tekinthető — világszép királyfivá változik, tehát szexuális érésről van szó. Emellett megjelenik a már említett emocionális fejlődés, és a biztos anyagi háttér megteremtése. A korábban a bírónak alárendelt fiú és leány elnyeri függetlenségét, szabad életet élhet.[22]
A kiskondás annyiban különbözik az imént tárgyalt mesétől, hogy itt a lányt Füzikének hívják, és a király leánya. A kiskondásnak nem tudjuk meg a nevét, ami abból a szempontból még előnyös is, hogy a mesehallgató könnyen bele tudja élni magát a helyébe. A népmesék is ezért élnek sokszor egészen hétköznapi nevekkel, mint pl. Palkó, Jancsi stb. Annyi viszont kiderül a kiskondásról, hogy érett személyiségről van szó, aki készen áll feleségül venni a királylányt és el is tartani őt. Itt már az is nyilvánvaló, hogy a lány is szerelmes a fiúba — a Sára gyűrűjében az csak később derült ki. Tehát csak az apa meggyőzése maradt hátra, ami szintén nem okozott a kiskondásnak nehézséget, hiszen minden egyes alkalommal, ahogy megcsókolta a királylányt, az egyik malaca aranyszőrűvé változott, a pénzéhes uralkodó nagy örömére.
Dávid, Az igazság című mese főhőse útnak indul, hogy megtalálja az igazságot, és elégtételt vegyen a gonosz „kórófejű” királyon, aki mindent elvett a családjától. Kalandjai végére nem csak az igazságot sikerül megtalálnia — jól kiporolnia a király ruháját —, hanem élete párját is. A mesehősnek ebben a történetben is egy gonosz királlyal kell megküzdenie függetlenségéért, és végső soron szerelméért is. Dávid szerelme itt ugyan nem a gonosz bíró vagy király lánya — mint a Sára gyűrűjében, illetve A kiskondásban —, hanem egy egyszerű pásztorlány, a királyt mégis le kell győznie saját függetlensége elnyeréséért, hogy felnőtt férfivá válhasson, ő legyen az új — igazságos és jó — király, és ezentúl mindenki békében éljen. Csak ezek után következhet a világraszóló lakodalom a pásztorlánykával.
Ugyanezt a mesét egy másik fontos vonatkozásban is meg kell vizsgálnunk. Ebben a Fecske-mesében a legtöbb ugyanis a csodás elem, a varázslat és az átváltozás. A beszélő róka, a gyémánterdő, a sárkányerdő, a láthatatlanná változtató bogyó, a láthatóvá tévő varázsige, a tűztenger és a szellőt támasztó fémgomb mellett ott van a rongyos bocskor és a suhogós vessző, amelyek segítségével Dávidnak sikerül ellátnia a király és a katonák baját. Ott a virág, amire ráhullott a pásztorlányka szeméből egy könnycsepp, s amint a mese végén Dávid megcsókolta azt, megjelent a lány. Végül ne feledkezzünk meg a koronáról, amelyben Örzse néni aranytojást tojó tyúkokat nevelt.
A mesebeli átváltozás megfelel a gyermeki gondolkodásnak és játéknak, ahol minden minden lehet. A mesevilágban, ahol a varázslat uralkodik, minden lehetséges. „Az óvodás gyerek otthonos ebben a világban, fogékony a lehetetlenre, természetes neki, hogy minden szándék megvalósulhat. A gyermeki dinamikának ezt a vonását nevezte Freud a gondolat mindenhatóságának.
A két év körüli kisgyerek csak úgy tud értelmet adni a világnak, ha a történéseket valamilyen szándékhoz köti. A saját szándékához vagy a szüleiéhez. Szándék híján a történések érthetetlenek. A dolgok megismétlődése az ismerősség, a természetesség benyomását kelti. De magyarázatot csak az ad a történésre, hogy valamilyen szándékra vezethető vissza. Régi, jól ismert megfigyelés: a 14 hónap körüli gyerek nézi az égő lámpát; lehunyja, majd kinyitja a szemét, és várakozóan tekint a villanykörtére; ezt többször megismétli; viselkedése azt mutatja, mintha szemének behunyásával eloltaná, kinyitásával pedig meggyújtaná a lámpát.”[23]
Később a gyerek kinövi a világnak az ilyen fajta szemléletét, de szorongásos helyzetben még akár felnőttként is visszatérhet hozzá. A említett szemlélet kiszorul a mindennapi tapasztalatból, de megmarad a képzelet szintjén, segítve ezzel a beleélést a mesébe.[24] „A mese és a gyermeki sokféle megfelelésében a vágyteljesítés a közös lelki mechanizmus.”[25] A vágyaknak — még az irreálisaknak is —, akárcsak a jó álmokban, a mesékben is teljesülniük kell. Az Ákos vitéz felnőtteknek szóló mese.[26] A gyermekeknek szóló mesék általában „hol volt, hol nem volt”-tal és „réges-régen”-nel kezdődnek, vagy más módon jelzik, hogy elhagyjuk a hétköznapi valóság világát, egy egyébként nem látható világ örök igazsága fog feltárulni szemünk előtt, ahol nem érvényes a megszokott kauzalitás, ahol csodák és varázslatok uralkodnak. „Azok a történetek, melyek valóságosabb helyzetekből indulnak ki, például a gyerekszobában vagy a játszótéren kezdődnek, és nem a sűrű erdő mellett, a szegény favágó kunyhójában; és amelyekben a szereplők sokkal inkább a gyermek szüleire hasonlítanak, mint szegény favágókra vagy királyokra és királynőkre; de amelyek ezeket a valóságos mozzanatokat vágyteljesítő és fantasztikus elemekkel kombinálják, könnyen összezavarják a gyermekben azt, ami valóságos, azzal, ami nem az. Az ilyen történetek, bármilyen hűek legyenek is a külső valósághoz, nincsenek összhangban a gyermek belső valóságával, és ezáltal csak szélesítik a gyermek külső és belső élményvilága között húzódó szakadékot.”[27]
„A gyerek tudja, hogy ami a mesében van, az a valóságban nincs, mégsem kételkedik. Nem kérdezi, hogyan fért bele az óriás a palackba, nem töpreng azon, hogy át lehet-e gázolni a tengeren, s teremhet-e egy fán színaranyból való alma. Ez a mese-beállítottság (ahogyan K. Bühler nevezi), az elvarázsolt tudat (ahogyan Sartre mondja) nem felel meg sem a realitás, sem az irrealitás tudatának, hanem egy harmadik közeg, amelyet az jellemez, hogy a vágyteljesítés dinamikája a kettős tudatot az irrealitás felé billenti el.”[28] A mese feszültségcsökkentő hatása csak akkor teljes, ha nem kételkedünk az irreálisban, s képzeletünk mozgásba lendül. Ezért alkalmatlanok erre a célra a mesét és a valóságot ötvözni próbáló történetek. „Az ilyen történetekben a meseibe beleszőtt valóságelem megtöri a varázslatot, mert valóságossága révén a történet abszurditására utal, legjobb esetben arra, hogy az valószínűtlen.”[29]
Az Ákos vitéz is „hol volt, hol nem volt”-tal kezdődik, de mégis valóságos helyszínen folytatódik: „Hol volt, hol nem volt, a Galagonyás utcán innen, a Gesztenyés utcán túl, a hosszú ám annál alacsonyabb Középszer utcában, ahol valamikor a csucsu csótányok éltek, a 88. szám alatt a hatodik emeleten élt egy kisfiú, Ákos.”[30] Az Ákos vitézben a Kannás Bor és a Szinva folyik, szereplője a mesének Kobold Tamás és a Harminchármas busz is. Valóságos helyszínen játszódó, érdekes mesei elemekkel fűszerezett történet, melynek legtöbb utalását — pl. Ho Si Minh apóra — csak a felnőttek értik.

JEGYZETEK
[1]FECSKE Csaba, A nagy nap = Uő, Csalapinta villanytörpék, Accordia Kiadó, Budapest, 2004, 36.
[2]FECSKE Csaba, Ketten hazafelé = Uo., 32.
[3]Bruno BETTELHEIM, A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek, Corvina Kiadó, Budapest, 2004, 28—9.
[4]BOLDIZSÁR Ildikó, A mese mint gyógyító erő = Uő, Mesepoétika, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004, 20.
[5]Uo.
[6]FISCHER Eszter, A népmese és a gyermeki tudattalan = Eső, IV/2.
[7]Bruno BETTELHEIM, A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek, Corvina Kiadó, Budapest, 2004, 69.
[8]Uo., 34.
[9]FECSKE Csaba, A margaréta = Uő, Tücsökmesék, Bíbor Kiadó, Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 1993, 8—10.
[10]FECSKE Csaba, Az elveszett hegedű = Uo., 16—8.
[11]BOLDIZSÁR Ildikó, A mese mint gyógyító erő = Uő, Mesepoétika, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004, 21.
[12]Bruno BETTELHEIM, A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek, Corvina Kiadó, Budapest, 2004, 152.
[13]FECSKE Csaba, Az elveszett hegedű = Uő, Tücsökmesék, Bíbor Kiadó, Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 1993, 16—8.
[14]FECSKE Csaba, Az elveszett pötty = Uő, A kiskondás, Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 1999, 49—50.
[15]BOLDIZSÁR Ildikó, A mese mint gyógyító erő = Uő, Mesepoétika, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004, 21.
[16]Bruno BETTELHEIM, A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek, Corvina Kiadó, Budapest, 2004, 49.
[17]FECSKE Csaba, Egérke a vonaton = Uő, Tücsökmesék, Bíbor Kiadó, Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 1993, 26—9.
[18]FECSKE Csaba, Az első tavaszi nap = Uo., 40.
[19]FECSKE Csaba, Az orvosság = Uo., 42—6.
[20]Bruno BETTELHEIM, A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek, Corvina Kiadó, Budapest, 2004, 148—54.
[21]FISCHER Eszter, A népmese és a gyermeki tudattalan = Eső, IV/2.
[22]FECSKE Csaba, Sára gyűrűje = Uő, A kiskondás, Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 1999, 11—4.
[23]MÉREI Ferenc, V. BINÉT Ágnes, Gyermeklélektan, Gondolat Kiadó, Budapest, 1993, 250—1.
[24]Uo., 251.
[25]Uo.
[26]FECSKE Csaba, Ákos vitéz = Uő, A kiskondás, Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 1999, 45—48.
[27]Bruno BETTELHEIM, A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek, Corvina Kiadó, Budapest, 2004, 66.
[28]MÉREI Ferenc, V. BINÉT Ágnes, Gyermeklélektan, Gondolat Kiadó, Budapest, 1993, 252.
[29]Uo.
[30]FECSKE Csaba, Ákos vitéz = Uő, A kiskondás, Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 1999, 45.

[ A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges | Tovább | 69 olvasás ]

Pedagógia, Gyermekek, Érdekességek, Programajánló